the real world

i'm in a relationship

2012.08.26. 12:16, Meliss*

Elmesélem mi is történt velem tegnap, mert még a végén Daisy megesz! Persze a terveim között volt alapból is. Tegnap megint találkoztam Vele. Mindig úgy érzi, hogy egy nap lecserélem őt, mert, hogy találok valaki jobbat. Ebből jött az, hogy elmondom, hogy miért szeretem, és akkor majd talán elhiszi, hogy nekem nem kell más. Sose csináltam még ilyet. Gombóc nőtt a torkomban. Végig futott a fejemben a gondolat, most én komolyan szerelmet fogok vallani? Nem kellet a többi barátomnak ilyet mondanom, elég volt egy szeretlek. De, hogy mit szeretek pontosan valakiben? Benne azt, hogy elég ritka az olyan fiú mint Ő, ha valaki ismeri akkor tudja, hogy  Ő tényleg más. Már csak az, hogy mekkora szíve van, mikor megismertem nagyon meglepődtem. Imádom, hogy olyan bolond mint én, olyan mint ha egyben a szerelmem és a barátom is lenne mert mindig jól elhülyülünk. Persze nagyon szépen összeszedhettem volna a gondolataim, de annyira zavarba voltam, hogy így nem tudtam volna elmondani egy nyílvános helyen, ahol úgy érzem mindenki figyel. Megkérdezte, nagy nehezen, hogy mi akkor együttvagyunk-e. Vártam már ezt a kérdést mert pontosan én se tudtam, mi az ábra. De amikor megkérdezte, hogy szeretném-e,  természetesen igent mondtam. Bolond lettem volna nemet mondani. Persze felmerűlt bennünk a kérdés, később mi lesz?.. Minél hamarabb meg kéne mondanom a szüleimnek, hogy megengedjék, hogy ittaludjon vagy én nála.. persze már az is nagy szó lenne, ha csak elengednének. Nagyon drukkoljatok nekem! És akinek van valami jó ötlete, hogyan vegyem rá őket az kérem, hogy segítsen :S! Mellesleg kaptam tőle egy macit, és azzal aludtam :3

no arms, no legs, no worries

2012.08.24. 13:56, Meliss*

Mielött azért panaszkodsz, hogy nem kapod meg a legújabb laptopot vagy ruhákat, gondolkozz el azon; valaki sokkal rosszabbul járt mint te. Afrikában éheznek és te simán kidobod a suliba a szendvicsed. Persze, ha ott élnénk azt is megennénk amit nem szeretünk. Egyesek betegnek születnek és mégsem panaszkodnak ennyit. Sőt, azt is el kell viselniük, hogy mindenki kigúnyolja őket. Utálom amikor az iskolában csak azért leszólnak valakit mert más mint a többiek.. Azért mert így született, vagy csak önmagát meri adni. Nekem van egy olyan osztálytársam aki mindenkit leszól. Mindenkiben meglátja a szálkát, de magában a gerendát nem veszi észre.. Van egy férfi aki végtagok nékül született. Szerintem elég sokan már ismerhetitek, vagy hallottatok róla. Nagyon megható ez a videó szerintem. És én is azt mondom, hagyd abba az önsajnálatot. Ha százszor nem sikerült, probáld meg 101x, mert, ha feladod, sosem fog sikerülni.

Ez egy rövidebb verzió, ha van türelmed és kedved nézd meg az egészet ide kattintva! Szerintem megéri!:)

Micsoda "nagylány" vagy...

2012.08.23. 21:22, Meliss*

Bocs de ezt nem bírom ki.. Kint volt ez a kép facebookon. Egy lány pedig ezt írta oda: "pedig a marihuana a legkevésbé szervezetre ártalmas drog még is illegális...NEM IGAZSÁG!!!!!!!!!!!!" Kicsit húztam fel magam rajta..ááá. Fejre kb max 13 éves. Tudom, hogy nincs sok beleszólásom abba, hogy ki mivel teszi tönkre a szervezetét.. de ez nekem már sok! Komolyan ez a menő? Hát akkor csinálja csak. És még engem szólnak le, hogy minek szólok bele más dolgába.. Ja bocs!:D Nektek erről mi a véleményetek? Csak szerintem nagyon gáz?

vásárlás

2012.08.23. 18:31, Meliss*

Bocsi, hogy tegnap egy sort sem írtam, de annyira el vagyok varázsolva, hogy az hihetetlen :o. Mindig ilyen az ember amikor szerelmes? Utálom, hogy mindjárt vége a nyárnak és én alig csináltam valamit. A kötelezőket el se kezdtem még.. (!) Jó vagyok mondhatom.. Csak most anyumtól kaptam egy tök jó könyvet, Szívtől Szívig. Elég komoly könyv szerintem, de végülis tetszik! A mai napot vásárlással töltöttem. Keresztanyum kivett egy szabadnapot és elvitt vásárolni. Eleinte nagyon nem akartam menni. Eléggé fel szokott pörögni. Én meg szeretek a saját gondolataimba merülni. De végülis úgy gondolom megérte ez a nap. Egyre többet járok Pestre, de sajnos suli időben már nem tudok majd ennyit.. Először is cípőt akartunk venni, mivel a sport cipőm teljesen lestrapáltam. Mondta, hogy nézzek mellé még 1 magassarkút vagy balerina cipőt. Ki is néztem egy mesés magas sarkút. Ott helybe beleszerettem.. de természetesen pont az én méretemben nem volt.. Felvetettem az ötletet, hogy inkább legyen 1 cipő és nézzünk be még a New Yorkerbe ami az egyik kedvenc üzletem :). Találtam is két felsőt ami elég jól áll. Sajnos képeken nem látszódik, hogy milyen kis csinosak:/ bocsi a rossz minőségért!

zsák a foltját!

2012.08.21. 16:03, Meliss*

Amint már mondtam nagy nap volt a mai. Aki rendszeresen olvassa lapom, tudja, hogy szerelmes vagyok és, hogy mi is pontosan az ábra. Tegnap este már nagyon izgatott voltam, hogy végre láthatom. Este végig azon igyekeztem, hogy holnap minél szebb lehessek. Este 3 órát tudtam csak aludni annyira tele volt a fejem godolatokkal. Milyen lesz először? Érezni fogom, hogy szeret? Reggel korán kellett kelnem, mert alapból göndör hajam van, de én ragaszkodtam ahoz, hogy kivasaljam. Borzalmas hányingerrel és has fájással ébredtem. Tudtam, hogy ezek a stressz és az izgulás jelei. Bár nálam minden sulis napon észrevehetők ezek a "mellékhatások". A szervezetemnek több alvásra lenne szüksége, de én mégsem tudok korán lefeküdni. Nos szóval azt beszéltük meg, hogy a vonatállomáson találkozunk. El sem hinnétek mekkora tömeg volt ott.. Alig birtál 1 lépést tenni olyan szűkös volt a hely. Nagyon bepánikoltam "hogy fogom így megtalálni?". Túl korán indultam el szóvál már a vonat érkezés elött fél órával ott voltam..csakhogy az a vonat nagyon nem akart jönni. Akkora volt a hangzavar, hogy semmit sem hallottam a bemondóbol és a táblán se írta azt a vonatot amivel ő jönne. Ahogy teltek a percek egyre feszűltebb lettem.. Figyeltem a telefonom és láttam, hogy telik el még + 1 óra.. Össze vissza telefonálgattam barátnőimnek, hogy foglaljanak le mert meghülyülök. Daisy volt az egyik szerencsés . Mivel neki el van romolva a telefonja nem tudtam,hol lehet már, de szerencsére nagymamája telefonjáról felhívott, hogy késik a vonat. U dont say.. Végül 2. óra után megérkeztek. Elég nehéz volt őket megtalálni, de sikerült. Megbeszéltük, hogy bemegyünk a plázába és kettesben hagynak minket.. Eleinte elég furcsa volt. Ő nagyon zavarban volt. Én már elég jól kezelem az ilyen helyzeteket szóval egyre könnyebb volt. A végén már nagyon jól elhülyéskedtünk, meg stb stb..:$. A csók hihetetlenűl jó volt. Azt akartam sose érjen véget az a pillanat. Ó és az illata.. mesés! Pont amikor végre összejött a csók elkezdett csörögni a telefonom.. csodálatos időzítés mondhatom -.-. Mellette úgy éreztem önmagam lehetek, ami új érzés volt számomra. Nem kell másnak tettetnem magam, mert ő így szeret, ahogy vagyok. A nagymamája és a nagybátyja is nagyon kedvesek voltak velem. Csak mosolyogtak amikor kézen fogva láttak meg minket. Ha minden igaz ma nyáron még láthatom aztán én is megoldom, hogy elmehessek hozzá. Egyszerűen csodálatos volt ez a nap!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon