Miért támad mindig sírhatnékom ebben a témában? Igen, borzalmasan fáj az igazság, hogy nem lehet az enyém. Próbálok rájönni, hogy miért ilyen a sors. Miért büntet ennyi embert? Legszívesebben hozzá vágnék a sorsom írójához egy téglákkal teli zsákot. Miért szeretünk bele valakibe, ha nem lehetünk vele együtt? És ami a legrosszabb, hogy nem mi választjuk meg, hogy kibe szeretünk bele. Mert viszont ha így lenne minden csodálatos lenne. Elintézném, hogy az egyik barátomba szeressek bele aki szerelmes belém, mert akkor legalább ő se szenvedne ennyit. Úgy örülnék, ha valaki ott fent megmondaná mit kéne tegyek. Kűzdjek mint egy őrűlt hátha elérem az álmom? Hogy a távolság legyőzhető és kibírható? Vagy egyszerűen adjam fel mint a legtöbb dolgot az életemben? Vannak pillanatok amikor erősnek érzem magam.. Na ez nem épp az a pillanat. Egyenlőre még próbálom nem feladni. Megvárom, hogy mit hoz a jövő, és reménykedek, hogy nem lesz olyan fájdalmas.